Novemberben megkezdődik Budapesten az M3 metróvonal felújítása

  • 2017.10.30.
  • Nyitólap hírei

.


2017. november 4-étől megkezdődik az M3 metróvonal rekonstrukciós munkálatainak első üteme, melynek során közel egy évig a Lehel tér – Újpest-központ szakaszon, valamint munkanapokon este és hétvégén a teljes vonalon metrópótló autóbuszok közlekednek majd. Ennek következtében – figyelembe véve a pótlás időtartamát is – számítani kell az utazási szokások megváltozására, az alternatív eljutási lehetőségeket biztosító viszonylatok átmeneti utasforgalom növekedésére.
A pótlás ideje alatt a VOLÁNBUSZ Zrt. által közlekedtetett járatok útvonalai nem változnak, azok budapesti végállomásai továbbra is Újpest-Városkapu, Árpád híd, illetve Népliget és Kőbánya-Kispest autóbusz-állomások maradnak. Tekintettel azonban a metrópótló autóbuszok által biztosított férőhely kapacitás korlátozottságára, a Budapestre közlekedő helyközi járatok esetében az alábbi, alternatív eljutási lehetőségek adódnak.
Árpád híd autóbusz-állomás esetében a metrópótló megállóhelyek jelentősebb gyaloglási távolságra helyezkednek el, illetve aluljárón való átkelés is szükséges. Ennek következtében a 10-es sz. főúton közlekedő, Esztergom, Pilisvörösvár, Pilisborosjenő és Solymár irányú járatok esetében a metrópótló autóbuszok helyett jó alternatívát nyújthat a budai fonódó villamoshálózat igénybevétele. Budapest, Bécsi út (Vörösvári út) elnevezésű megállóhelyen a 17-es, 19-es és 41-es villamosokra átszállva a nagykörúti 4-es és 6-os villamosok és az M2-es metró egyaránt elérhető.
A Régi Fóti úton közlekedő, Fót, Mogyoród, Őrbottyán és Veresegyház irányú járatok esetében pedig Újpest Városkapu helyett Újpest-központ megállóhelyen javasolt a metrópótló autóbuszokra történő átszállás.
Utasainknak tehát – úti céljuktól függő alternatívákat figyelembe véve – célszerű utazásukat megelőzően megtervezniük az eljutásuk útvonalát, illetve a lehetőségekhez mérten előre felkészülniük a várható utazási idő növekedésre.
Társaságunk a bevezetést követő időszakban természetesen kiemelt figyelmet fordít a szolgáltatás zökkenőmentességére, az utasforgalom alakulására és szükség esetén operatív intézkedésekkel biztosítja majd a megváltozott utazási igények problémamentes kiszolgálását.
A VOLÁNBUSZ Zrt. a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-vel együttműködve minden rendelkezésére álló információs felületén tájékoztatást ad majd az utasok részére a változásról.