ELHUNYT MIZSER PÁL FESTŐMŰVÉSZ

  • 2021.02.08.
  • Önkormányzati aktuális hírek

.

Elhunyt Mizser Pál

 

Mizser Pál, a magyar művésztársadalom jeles alakja, életének 80. évében méltósággal viselt hosszú betegség után 2021. február 4-én elhunyt.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Művészi pályája kezdetén Derkovits ösztöndíjban részesült. Művésztanárként alapító tagja volt az egykor működő Zebegényi Szabadiskolának. Festészeti tanári tevékenysége mellett foglalkozott kozmológiával, antropológiával, mitológiával. Szellemi kutatásának tárgya: kapcsolat teremtése ember és természet között. A festészet mellett a gobelintervezésben és a szobrászatban is jeleskedett. Művészpályáját grafikai alkotásai is végig kísérték.

Meghatározó szerepet vállalt Veresegyház művészeti közéletében. Az ő javaslata alapján nyílt meg az Átrium Galéria, a mai kiállító terem elődje.

2003-ban a Mézesvölgyi Általános Iskola dísztermében kapott helyet a „Metamorfózis” című monumentális festménye, majd a 2006-ban átadott Szabadidős és Gazdasági Innovációs Központ Medvéskútja feletti „Tükrőződések” című kazettásmennyezet díszítése (52m2) készült el. 2011-ben, az új Városháza előtti téren került elhelyezésre és felavatásra köztéri szobra, a „Véges végtelen” című alkotás. Művével az anyag és a szellem harmóniáját megteremtve, az egységnek állít emléket.

Kiállításait nagy érdeklődéssel fogadták külföldön (Ausztria, Belgium, Franciaország, Kanada, Németország, Olaszország, Szovjetunió) és itthon (Szentendre, Vác, Budapest, Érd, Kecskemét, Nyíregyháza, Verőce, Veresegyház) egyaránt.

Munkái megtalálhatók Budapesten, Miskolcon, Vácon, Pakson, Balatonfüreden, Nagyatádon, valamint Veresegyház intézményeiben, továbbá számos hazai és külföldi gyűjtő tulajdonában.

Veresegyház Város Önkormányzata 2009-ben Sejtes Vendel Közművelődési díjjal ismerte el jelentős képzőművészeti munkáját.

2016-ban Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat elismerésben részesült.

 

Nyugodjék békében!