Sajtóközlemény az „Út az egészséghez” túraösvény megnyitójáról

  • 2019.07.05.
  • Hírarchívum

.

Szívbarát séták Veresegyházon

 

Veresegyház, 2019. július 4. – Négy év alatt több tucat ember életét menthették meg az „Út az Egészséghez” elnevezésű program eddigi túraösvényei, amelyeknek legújabb állomását Veresegyházon adták át.

A veresegyházival együtt immár öt helyen állnak speciális túraösvények a gyógyulásra, egészségük megőrzésére vágyók rendelkezésére, akik közül sokan az életüket köszönhetik a négy évvel ezelőtt elindult kezdeményezésnek. A túraösvényeken rendszeresen tartott gyorsszűrések révén a magukat egészségesnek gondoló túrázók 3 százalékáról derült ki, hogy mielőbbi szakorvosi vizsgálatra szorulnak valamilyen komolyabb kardiovaszkuláris megbetegedés miatt. A szív- és érrendszeri betegségek csak az Európai Unióban 1,9 millió ember halálát okozzák évente, ahogyan – a cukorbetegséggel, a kóros elhízással és ezek következményeivel kiegészülve – Magyarországon is ezek felelősek a halálozások több mint feléért.

A túraösvények természetesen másra is alkalmasak: a súlyfelesleggel rendelkezőknél lényegesen több esetben jött felszínre olyan enyhébb, műtét nélkül kezelhető probléma a túrázók között, mint például a magas koleszterinszint vagy a magas vérnyomás, köszönhetően a Budapesti Szent Ferenc Kórház megelőzésre és kórházon kívüli rehabilitációra fókuszáló „Út az Egészséghez” programjának.

Ennek négy évvel ezelőtti Hárs-hegyi rajtja után egy esztendővel az újpesti Farkaserdőben adtak át túraösvényeket, majd a Miskolc melletti Csanyikvölgy, a Sanofi gyáregységének szomszédsága, aztán a Normafa következett, most pedig Veresegyházon is felfestették az szívalakú túrajelzéseket a legújabb útvonalakra, amelyeken már az átadás napján is sokan sétáltak végig.

 „A programnak a rehabilitáció mellett a megelőzésben is elvitathatatlan a jelentősége” – fogalmazott az ünnepélyes átadón Dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, példaértékűnek nevezve a klasszikus gyógyszeres kezeléstől elrugaszkodó, formabontó kezdeményezést. Pásztor Béla, a város polgármestere szerint a túraösvények révén többet tehetnek egészségük megőrzéséért a helyi lakosok is, akik ezúttal nem csak erdőben, hanem tavak körül sétálhatnak: a rövidebb, 40 perces útvonal az Ivacsi- és az Öreg-tavat érinti, a közepes nehézségűn pedig a Fenyveserdőt és a Pamut-tavat lehet bő egy óra alatt körbejárni.

A Sanofi az első perctől szakmai partnerként vesz részt a túraösvény hálózat létrehozásában, Szörényi Beáta, a cég vezérigazgatója az egészség értékére hívta fel a figyelmet: „Az egészség az emberi élet egyik legfontosabb értéke, megőrzése, illetve visszaszerzése közös feladat; az orvos, a megfelelő terápia és a beteg egyformán szükséges hozzá. Az „Út az Egészséghez program” innovatív és holisztikus szemléletével az embert és az egészséget helyezi a középpontba, ami tökéletes összhangban áll a Sanofi értékeivel. Büszke vagyok a Szent Ferenc Kórházzal közösen elért eredményekre, és nagyon örülök, hogy ma Veresegyház lakossága előtt is megnyithatjuk az utat az egészséges életmód felé.”

Dr.Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az „Út az Egészséghez program” ötletgazdája kitért arra is, hogy a séták a szűrésben is komoly segítséget jelentenek: az elmúlt években több tucat beteget sikerült kiszűrni a túraútvonalak túralapjai révén. Ezen kívül hasznosak azoknak az orvosoknak is, akik kifejezetten állapotfelmérési céllal küldenek pácienseket a sétára – hamarosan már Vácra, Komáromba, Balatonfüredre és a Kékestetőre is.