Központ Ifjúsági Tagozat




A Köz-Pont Ifjúsági Ház székhelyű Központ Ifjúsági Tagozat (KIT) egy informális csoport, mely főleg gimnazistákból és egyetemi hallgatókból alakult 2016-ban a Támaszpont MOPKA támogatásával. Tevékenységünk magában foglalja az említett ifjúsági házban szerveződő bulik szervizelését, filmklubokat, szervezett túrákat, Erasmus+ programok koordinálását. Terveink között szerepel az Erasmus + program keretén belül ifjúsági csereprogramok szervezése, kapcsolatok (ki)építése külföldi diákokkal. Új tagokkal is bővültünk idén, akik alkalmazkodva a jelenlegi helyzethez fiataloknak szóló youtube csatornát is indítottak. Legfontosabb célkitűzésünk továbbra is a város ifjúsági életének fejlesztése, az ifjúsági érdekképviselet, egy erős és kompetens Veresegyház központú fiatalság kialakítása, amely mer gondolkodni és cselekedni.

Két legnagyobb programunk, a Veresegyházi Ifjúsági Fesztivál (VIF fest), valamint a Veresegyházi Királytalálkozó és Boszorkányégetés július közepén és augusztus végén kerül megrendezésre. A két esemény már több éves hagyományra tekint vissza.

A VIF fest célja, a veresi ifjúság körében a helyi szórakozási lehetőségek népszerűsítése, hagyomány teremtése egy évente megrendezésre kerülő ifjúsági zenei fesztivállal. A rendezvény elsősorban a városi ifjúságnak szól, de mindenki életkorának megfelelően meg tudja találni a legjobb aktív kikapcsolódást. A délutáni programok főleg a kisgyerekes családokat vonzzák, este pedig a fiatalok alkotják a közönségünket.  A 2019-es évben is sok egyesület bemutatkozhatott, különböző stílusú koncerteken vehetett részt a közönségünk, továbbá színes programok közül választhattak vendégeink, így kipróbálhatták az airsoftot, nyakláncot készíthettek, továbbá sor került akusztikus versenyre, vízi csatára, tánc- és judo bemutatókra, homokvár építő versenyre, mesemondásra és kutyásbemutatóra. 

A Veresegyházi Királytalálkozó és Boszorkányégetés keretein belül minden kedves látogató humoros keretek közt nyerhet bepillantást a középkor világába. A rendezvény teljes ideje alatt megtekinthető a 14. századi lovagi táborkép, ahol bemutatásra kerülnek a korabeli viseletek, fegyverek és bepillantás nyerhető egy hadjáraton lévő sereg mindennapjaiba. Vendégeink olyan színes programok közül választhatnak, mint íjász- és főzőverseny, lovagi torna, tűzugrás, tűzzsonglőr bemutató, valamint az esemény lezárásaként boszorkányper és – amennyiben a vádlott boszorkánynak találtatik - boszorkányégetés.

Bővebb információkért látogassatok el a https://kit.tamaszpont.net/ weboldalunkra.