Ipari tevékenység folytatása

Telepengedély, illetve telep létesítésének bejelentése

A telepengedélyezés rendje és a bejelentés szabályai

 

Vonatkozó jogszabályok:

  • évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól
  • évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról
  • 531/2017. (XII.29.) Korm. rendelet az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről
  • 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól (a továbbiakban: Korm. rendelet)
  • 35/1999.(X.13.) BM rendelet a telepengedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatás díjáról

 

A Korm. rendelet hatálya az 1. és 2. mellékletben felsorolt gazdasági (termelő vagy szolgáltató) tevékenység (a továbbiakban: ipari tevékenység) folytatására terjed ki.

A tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytatható

- az 1. mellékletben meghatározott ipari tevékenység;

- a 2. mellékletben meghatározott ipari tevékenység

  • a külön jogszabályban ipari területként meghatározott területen, valamint
  • nem ipari területen akkor, ha a telepként szolgáló építmény vagy építményben az önálló rendeltetési egység a tevékenység végzésének megfelelő rendeltetésre 6 hónapnál nem régebbi véglegessé vált használatbavételi engedéllyel vagy tudomásulvétellel, illetve fennmaradási egyben használatbavételi engedéllyel rendelkezik.

A fent nem említett esetekben az ipari tevékenységet csak jogerős vagy végleges telepengedély birtokában lehet folytatni.

Bejelentéshez kötött ipari tevékenység esetében az ipari tevékenység folytatója az ipari tevékenység megkezdését megelőzően meghatározott adattartalmú formanyomtatványon köteles a telep fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél írásban bejelenteni a folytatni kívánt ipari tevékenységet.

A telepengedély kiadására irányuló kérelmet szintén a jegyzőhöz kell benyújtani.

A Korm. rendelet szerinti telepengedély kiadása iránti eljárásban az ügyintézési határidő 30 nap.

.

A jegyző a telepet - telepengedély-köteles tevékenység esetében a telepengedély megadásával egyidejűleg, bejelentés-köteles tevékenység esetében az alábbiakban meghatározott feltétel fennállásának vizsgálatát követően haladéktalanul - nyilvántartásba veszi. A jegyző az általa vezetett nyilvántartást az interneten közzéteszi.

Bejelentés-köteles tevékenység esetében a jegyző haladéktalanul köteles meggyőződni arról, hogy a helyi építési szabályzat (HÉSZ), illetve annak hiányában az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 18. § (2) bekezdése szerint a kérelemben feltüntetett telepen az adott tevékenység végezhető-e. A jegyző, amennyiben megállapítja, hogy az adott tevékenység a telepen nem végezhető, az ipari tevékenység végzését megtiltja és a telepet bezáratja.

Az ipari tevékenység végzője a telepengedély megadását, illetve a bejelentést követően a nyilvántartásban szereplő adatokban bekövetkezett változást haladéktalanul, írásban köteles bejelenteni a jegyzőnek.

 Az ipari tevékenység megszüntetését az ipari tevékenység végzője köteles a jegyzőnek a megszűnést követően haladéktalanul bejelenteni és - telepengedély-köteles tevékenység esetében - a telepengedélyt leadni. A telepet a jegyző törli a nyilvántartásból.

 Abban az esetben, ha az ipari tevékenység folytatója

- tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásoknak nem tesz eleget, vagy

- telepe a hatályos jogszabályi, valamint az engedély alapját képező feltételeknek nem felel meg,

és felszólítás ellenére sem teszi meg a szükséges intézkedéseket, a jegyző hivatalból vagy a vonatkozó jogszabályi előírások megtartásának ellenőrzésére egyébként jogosult más hatóság kezdeményezésére, az észlelt hiányosságok megszüntetéséig, de legfeljebb 90 napra, a tevékenység telephelyen történő gyakorlását felfüggesztheti, valamint a napi üzemeltetési, nyitvatartási időtartam meghatározásával vagy más módon korlátozhatja, vagy a telepet ideiglenesen bezárathatja.

Amennyiben a tevékenység folytatója

- telepengedély-köteles tevékenységet folytat telepengedély nélkül vagy bejelentés-köteles tevékenységet folytat bejelentés nélkül, vagy

- a tevékenység gyakorlását felfüggesztő, korlátozó, illetve a telep ideiglenes bezárását elrendelő határozatban meghatározott időtartam alatt sem tesz eleget a határozatban foglaltaknak,

a jegyző az ipari tevékenység folytatását megtiltja, illetve a telepengedélyt visszavonja, és a tevékenységet, illetve a telepet törli a nyilvántartásból.

A telepek engedélyezésével, bejelentésével és a nyilvántartásban feltüntetett adatok módosításával kapcsolatos eljárásokért a kérelmező, illetve a bejelentő igazgatási szolgáltatási díjat köteles fizetni.

A telepengedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díja (a továbbiakban: díj) az első fokú eljárásban 5000 forint. A díjfizetési kötelezettség az eljáró hatóság pénztárába történő készpénzbefizetéssel vagy a költségvetési számlájára történő átutalási megbízással teljesíthető.

 

A bejelentés megtétele illetve a kérelem benyújtása cégek, egyéni vállalkozók számára elektronikus formában az e-Papír szolgáltatás igénybe vételével történik a epapir.gov.hu  portálon keresztül. Az elektronikus levélhez csatolandó az azt megelőzően a honlapról kinyomtatott, kitöltött és hivatalosan aláírt nyomtatvány a mellékleteivel.  (A bejelentés/kérelem nyomtatvány letölthető a veresegyhaz.hu/ ügyintézés/ igazgatási ügyek/telep nyomtatványok fülön.)

Mellékelni kell:

  • a telep használatának jogcímét igazoló dokumentumot (pl. bérleti szerződés, társtulajdonos, haszonélvező hozzájárulása)
  • az eljárás igazgatási szolgáltatási díjának befizetését igazoló bizonylatot
  • képviseleti eljárás esetén a meghatalmazást.

Telepengedély-köteles ipari tevékenység esetében a fentieken túl:

  • környezetvédelmi tervfejezetet
  • hatályos ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis
  • amennyiben rendelkezésre áll, a telepre vonatkozó 6 hónapnál nem régebbi véglegessé vált használatbavételi engedélyt vagy tudomásulvételt, illetve fennmaradási egyben használatbavételi engedélyt.

Nyomtatványok:

Bejelentés

Kérelem

Változás bejelentés

Megszüntetés